Kocsma kritizáló sznob nemzedék

 

 

Napjaink egyik legelterjetteb  szórakozóhelyei a kocsmák. Nevezhetjük „Italboltnak” önmagunk ámítására vagy ha trendyk akarunk lenni, akkor „Pub”-ba megyünk.

Minden embert más és másért vonzzák ezek a füstbe burkolódzó helyek. Valaki a pezsgés miatt, valaki egy sör miatt, valaki sok sör miatt téved be. Ám akadnak olyanok is, akiknek ..ez az életük.

Nem is értem igazán az olyan embereket, akik még sohasem szagoltak be egy kocsmába sem. Vagy ennyire képmutatóak, vagy egyszerűen  … kényesek. Valószínűleg azért, mert ruhájukat átjárja a cigarettafüst rémes bűze!? Talán a poharakon aprócska keringőt jár a lúg finom fénye?! No, meg a társaság? Egyszerűen felháborító!!  Ez a közvetlenség, na meg az iszákosság??... Könyörgöm!! Ettől kocsma a kocsma!

Ez mind rendben is lenne, ha nem jelenne meg egy-egy ilyen személy ezeken az italozó helyeken. Persze mentes ásványvizet kérnek vagy a legdrágább szeszes italt, jelezve, Ők mindenki felett állnak az ott lévők közül. Köszönjük meg nekik, ezt a mérhetetlen nagy toleranciát, leemelkedésüket eme mély, alpári szintre!

Éljék csak megszokott életüket a sikkben, pompában, kellemben, nyugalommal itatott, ál komforttal kecsegtetett életvitelüket a Kárpát medencében lubickolva.

SZÁNALOM!... Szánalommal tölt el e jövő nemzedék!!! Értelmét nem értem!? Mivel gyökerei nem abból burjánzanak, hogy miért?

CSAK!! Mert ezt kívánják meg tőlem, TŐLÜNK! a NEMZETTŐL?! Mutass példát, személyiség kérdése, ami már rég nem lényeges. Nem is lehet az. Csak a „Húsos fazék”!

 

                                                                                                                                                           − N-Júlia−

 

 

Halvány Őszi Rózsa

 

Egy őszi délutáni napon, miután a vihar elcsendesedett s a nap bontogatni kezdte üde fényeit, egy ifjú alakja tükröződött a közeli park pocsolyáiban.

Kiválasztott egy padot, majd helyet foglalt. Kezében apró halványsárga rózsát tartott. Zsebéből előhúzott egy morzsákkal teli zacskót és a földre szórta. Hirtelen hatalmas égi zene és szín kavalkád vette kezdetét. A madarak azonnal nekiláttak a lakomának. Az ifjú tekintete rájuk meredt. Sóhajtott egyet, ezután farzsebéből tollat és papírt rántott elő. Egy keveset töprengett és írni kezdett:

 

Remontálnak a rózsák

 

És mégis?

Magával ragadott a szerelem,

És én is

Belepusztulok, gyötrelem.

 

Szívem választottja,

Enyém soha nem lehet,

Ily sorsra kárhoztatva,

Élni sem lehet.

 

Nincstelen mivoltom

Oly akár a méreg,

Életem kioltom,

Mert Szeretlek Téged.

 

Remontálnak a rózsák

Az is remontál,

Mint szívemben a morzsák

Melyeket odaszórtál.

 

Elmém következő tigrisugrása

Kitör s nem ereszt,

Fáraszt az idő múlása,

Engem már ne szeress.

 

A tollat lerakta, irományát a rózsa köré tekerte, majd egy szalaggal finoman átkötötte és maga mellé tette. Lassan rágyújtott egy cigarettára és elindult.

Az ég alkonyatba kezdett burkolózni. Egy másik ifjú a park végéről sebesen tartott a pad felé. Idegesen kezébe vette a rózsát, melyre a levél rá volt erősítve. Olvasva a sorokat, szeme könnybe lábadt és ennyit suttogott:

„Koponyádban a ragadozó, ím megfogant”

 

                                                                    −N-Júlia−        

Apokalipszis, itt és most

 

Szenvedélybetegség. Társadalmunk egyik mérgező életformája. Mindig a szokásosat kérik, nem tudnak ellenállni a játékgépek villódzó fényeinek, amelyek eredménye mindig ugyanaz:

Kezükből, kifolyik a pénz...

Így történt ez Feri bácsival is. Illuminált állapotban képzelgések gyötörték elméjét. A kocsmáros megint többet kért, a cimborák versenyt űznek kötekedésükkel.

Az utca peremét érintve bakancsa orra elakadt, majd a pocsolyába zuhan bormámoros tekintete. A buszmegállóban mindenki hasát fogva röhögi ki szerencsétlenségét. Az alkohol tükrében Feri bácsi mintha úgy látná, hogy kihasználva a helyzetet, egy sötét ruhás férfi, a nevetéstől megrészegülve álló néni táskáját elemeli, majd nyoma vész… De persze, mindenki csak mosolyog tovább, pedig Feri bácsi még kiabál is utána: „Álljon meg , tolvaj!”

Kikecmeregve „szégyenéből” a megállóba indul, majd az idős hölgy megkérdezi tőle:” Miért iszik ennyit? Nem látja, hogy mit csinál? Feri bácsi büszkén csak ennyit válaszol: „ Hölgyem, csak azt hiszik! Már négy éve tiszta vagyok, csupán elestem! Nem én vagyok szánalmas, hanem ez az ország, amiért mindenki a látszatra hagyatkozik és az alapján ítél!”

 

                                                                                                                            −N-Júlia−

 

 

 

 

Oldal: írásaim
publicisztika, újságírás, kritika, glossza - © 2008 - 2024 - n-julia.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat